ZZ

Ez régebbi keletű volt, illetve ZZ mostanában már ritkán futott éjszaka, sokkal inkább esténként, de az igazi még mindig éjféltájban volt. Főleg tavasszal, a szagok miatt. A város ellenére ZZ mindig tudta, éppen milyen fák virágoznak, az utcákat jellemzően ugyanolyan fák szegélyezték, egyszerre kezdték el árasztani a szagokat. Nappal nem nagyon lehetett érezni, elnyomta a füst, de talán még a zaj is. Éjszaka viszont üres, csendes és illatos volt minden, kiderült, hogy nemcsak a hársnak, de még a gesztenyéknek is szaguk van. Persze azért voltak néha autók is, de ez nem zavarta ZZ-t, hitt benne, hogy ha tíz lépésen át az orrán át lélegzik (tovább nem nagyon bírta), akkor orrszőrei (rendelkezett velük bőven) kiszűrik az ártalmas anyagokat. Ez a hite majdnem olyan erős volt, mint az, hogy a lefóliázott pakkban megvásárolt dobozos sör külseje lényegében steril, azaz nem érdemes a pohárba töltéssel fölöslegesen növelni a mosogatásra váró halmot.

Az időponton túl persze más is változott az idők folyamán. Ma már nem nagyon állították meg ZZ-t a járőröző rendőrök, kérdezvén, hogy vajon ki elől menekül. E mellett néha már elgondolkozott, hogy beforduljon-e egy-egy sötétebb utcába, pedig régebben ez soha nem okozott gondot. ZZ nem volt biztos benne, hogy ez a változás „jó”, vagy „rossz”; mindenesetre észrevehető, sőt, szembeötlő volt.

Kimaradt: a betört ablakokból tóduló dohos szag az évtizedek óta lebontásra váró épületek mellett, az ismerős helyek megváltozott hangulata, az alkalmi kísérők (kutyák, de néha emberek), az ismétlődés érzése. De ezekhez másmilyen hangulat kell…