ZZ

Valójában ez mégis hétköznap volt, pedig KW váltig állította, hogy ilyenkor is van élő zene. Így maradt a beszélgetés, nézelődés, ZZ eléggé elítélhető módon egyetértett VL állításával, miszerint az itteni nőknek mintha nagyobb lenne a feneke. Nem kell hozzá csak pár hónap, és hozzászokik az ember, idézte vissza MI. Jó, persze, de azért azok a nők, akikkel flekkent sütöttünk a légvédelem kreálta fehér éjszakában…, sóhajtott VL. ZZ felvetette, hogy ilyenkor nem bölcsebb-e valami bunkerszerűségben tartózkodni, persze, másnap már lementünk, de sok köszönet nem volt benne, a bátyám összebalhézott valakivel egy lány miatt, elég stresszes volt a helyzet, még a rendőröket is kihívták. Négyen jöttek be, golyóálló mellényben, gépfegyverrel, közölték akad most jobb dolguk is. Másrészt azért jobb, hogy lementünk, másnap kapott a követség, remegett bele az egész mindenség. (USA vízum: résztvett-e Amerika ellenes háborúban? VL: Hát, már volt, hogy bombáztak…) Balra a második asztalnál, most ültek le, jegyezte meg MI, aki máshová koncentrált; ZZ nem teljesen értette a lelkesedését, valószínűleg tényleg számít az a pár hónap, gondolta.

Visszafelé KW valami irdatlan tempót diktált a biciklivel, a szitáló szmogos ködben majdnem szürreális volt követni a villogó piros fényt a kihalt városban. Ráadásul padkák nem számítottak neki, ZZ kölcsönbiciklijének a felnije nagyokat csattantva tartott ki. Tíz perc a centrumtól a Ringig, vigyorgott KW, minek megy valaki egyáltalán kocsival? ZZ csak szuszogva bólogatott, ezt a pólót már semmiképpen nem lehet még egyszer felvenni, ebben biztos volt.