Lehet hosszan is, de ZZ sose olvasta el a szüléstörténeteket, amit jól is tett, utólag egyre biztosabban érezte. A hajnal már derengett, ZZ az ágy fejénél állt háttal a magzatszív-monitornak (a sípolásokat persze nem tudta nem hallani), mint aki hirtelen kórházsorozatba kerül egy ébredés után. Kézikamerás film, az egyik szereplő mintha félig máshol lenne, végül is statiszta, csak ebbe a részbe ugrott be. Ellenben AA biztosan és kézzelfoghatóan jelen volt. ZZ máig emlékszik, hogy a gázpalackon krumplis necczsák volt, meg valami mutató, ami belégzéskor nem nagyon ment fel addig, ameddig kellett volna.
Aztán egyszer ott volt, lilán, gesztikulálva. Egy idő után hangot is adott (eltartott egy ideig, amíg kiszivattyúzták a szájából-orrából a mindenféle ragacsot), ha nem is igazi sírás, de azért hang, gondolta ZZ. Túljutottak a „mije van?” kérdésen: Az is volt mondva, nem? – nyugtázta a doktor úr a nyugati orvostudomány képalkotó módszereinek újabb sikerét. Azután volt egy pillanat, amikor ZZ-statiszta hirtelen megérezte, mindenki őt nézi, premier plan, el kellene mondani egyetlen mondatát ebben a részben, csak mintha nem tudná a szöveget. Zs!, hallotta a hangját mindenki elégedettségére, Isten hozott Zs, gondolta hozzá. Gesztenyevirágzáskor születtél.
