ZZ

ZZ indulni készült. A pakolástól már előre fájt mindene, meg amúgy se nagyon élvezte az utazást. Mármint annak a szigorúan vett helyváltoztatás vonzatát. Ott lenni, otthon lenni, mindkettő jó, gondolta ZZ, csak a köztes dolog kissé macerás, felébredek-e, elérem-e a buszt, a vonatot, a repülőt… Meg persze a búcsúzkodás se volt az erőssége, bár megítélése szerint ez a közösség nem is nagyon igényelte. Úgyis mindig jön vagy megy valaki, amíg együtt vagyunk megvagyunk, aztán meg majd jössz újra, de ha nem, az se tragédia. Ezt semmiképpen sem felrovólag gondolta ZZ, inkább saját maga megnyugtatására. A jó ismerősökkel már megitta a sörét, akikkel meg nem nagyon tudott mit kezdeni (esetleg: akik nehezen tudtak kezdeni valamit is ZZ-vel), azok könnyen meglesznek nélküle is. Néha azért eltöprengett rajta, hogy nem furcsa-e, hogy mennyi olyan ismerőse van, akikkel évenkénti gyakorisággal találkozik, bizonyos értelemben nagyon jó barátai, de valahogyan nem merül fel az intenzívebb kommunikáció igénye. Itt persze külön kell választani a dolgokat, vannak olyan régi és alapos a viszonyok, ahol tudható, bár mindnyájan többé-kevésbé függetlenül bóklásznak a világban, ha gond van, segíteni vagy találkozni kell, akkor nincs további kérdés. (vagy csak ZZ hisz így, mert túl sokat olvasta az Iskolát?) És persze vannak ennél lazább kapcsolatok is, amikor pár év szünet után bambán néz az egyik ember a másikra (rendszerint ez ZZ): ez meg kinek köszönt…

Megnézte megvan-e mindenkinek az apróság, elgondolkodott vajon mit főz AA (bablevesnek örült volna). Próbálta felidézni, mi is lesz a program az első hétvégén, talán semmi különös, csak végre fel kell szerelni azt a polcot a kisszobába. ZZ érkezni készült.