ZZ

A nagy épületeknek nehezen meghatározható, érdekes hangulata van éjszaka, vagy valójában bármikor „zárás után”. A gyengén kivilágított folyosókon ZZ zombit azért nem várt a nyakába, de valami magányérzés meglegyintette. Hallgatta lépteit, és arra gondolt, itt legalább GM számláló nem ketyeg, bár lehet nem volt igaza. Elvégre 10 (vagy 8?) emelet, ki tudja. De legalább nem volt minden sarkon. Az jutott eszébe, milyen komoly embernek érezte magát gyerekként, amikor a szülők munkahelyén hasonló helyzetben bóklászhatott. Hisz nem mindenkinek adatik meg, hogy látogatóktól elzárt területeken mászkáljon csak úgy. (Ott persze biztosan nem voltak GM csövek.) ZZ most már kevésbé élvezte a dolgot, nyilván öregszem, gondolta. Persze sokkal inkább valami enyhe elhatárolódási szándék volt benne, pedig kedvelte azokat, akik még ilyentájt is itt voltak. Az épület közben morgott, hol hangosabban, hol alig hallhatóan, talán egy lift. Valószínűleg most nem itt kellene lennem, gondolta ZZ, miközben elnézte, milyen vígan gurul az ebédlőasztalok árnyékába az automatába szánt, gondosan kiszámolt aprópénz.